2006. aug. 7.
2006. aug. 4.
A rózsaszín szőrös bilincset először röhejes módon egy Baby Sisters klipben láttam és annyira megtetszett, hogy rögtön be kellett szereznem. Bárhol kapható klasszikus darab.
Mivel klasszikus darab, rengeteg cég csinálja, de tapasztalataim szerint szinte mindegyik verzió - hacsak nem kerül csillagászati összegekbe - Kínában készül, tehát ne várjatok rozsdamentes acélt és mókusszőrt. Az én bilincsem leginkább az Erotikashow-n kaphatóéhoz hasonlít.
A szőr rátétek - mint azt a rátét kifejezés is mutatja - leszedhetőek, egyszerűen egy műszőrből készült cső, amit a nyitott állapotban lévő bilincsre kell ráhúzni. A szőr célja, hogy a bilincs viselőjét megkímélje az igénybevétel során bekövetkező esetleges sérülésektől, kidörzsöléstől. A rátét kidolgozása az én példányaimon elég igénytelen, a kis "csövek" végét nem dolgozták el varrógéppel, ezért a szőrszálak rendszeresen válnak le róla.
A bilincsek a kulcslyukhoz közel, a bilincs szélén található pöcökkel nyílnak, ám a klasszikus bilincs feelingre tekintettel a mellékelt kulcsokkal is nyithatóak. Az én példányaim (mert kettő is van) a mellékelt kulccsal nem zárhatók, így kicsit elvész az igazi rab érzés, hiszen a bilincsen lévő peckeket bármilyen bilincsben lévő kézfej könnyedén eléri, lenyomja és hopp, ki is szabadultunk.
Kezdőknek és kontroll mániásoknak ideális.
További megfigyelésem, hogy a két karperec közötti 3 láncszem túl sok, az igazi rab érzéshez szerintem két láncszem pontosan elég, ki látott már olyan megbilincselt embert, aki szinte szabadon hadonászik a kezével?
A kikötözős játékokhoz viszont a 3 láncszem pont kevés, egy ágy keresztpántján átvetve csak annyira lesz rövid a karperecek és az ágy közötti szakasz, hogy az ember a kezét az ágyon horzsolja fel. Erre tekintettel ajánlanám a bilincs külsejével való szimpatizálás esetén a második példány beszerzését, így már tökéletes lehet a játék.
A karperecek állítható átmérőjűek, azonban egy rendes férficsuklót nem érnek át rendesen, ezért bátran ki merem jelenteni, hogy a szőrbetétek eltávolítását követően sem alkalmas férfiak megbilincselésére, kizárólag finom női kezekére.
Konklúzió: ha profi bondage játékot akarsz, megveszed amit André ajánl, ha csak a szexet akarod fűszerezni és esetleg az ismerőseidet szeretnéd sokkolni (mondjuk leánybúcsún), a rózsaszín mókát választod. Nekem bejött, ajánlott.
a bondage (lekötözős) műfajt gyakran keverik a szado-mazo, illetve dominancia területével. bár a lekötözés része lehet az előbbieknek, mégis önálló szerepjáték-területnek minősül, mivel önmagában művelt vállfaja olyanok körében is kedvelt, akik egyébként mereven elzárkóznak a BDSM-rövidítés utolsó három betűjétől. mi is a lényege a lekötözésnek?
- bizalom, hiszen nem kis bizalmat feltételez az, ha engedjük, hogy cselekvőképességünkben jelentősen korlátozzon valaki, még ha a beleegyezésünkkel (sőt, kifejezett kérésünkre!) történik is ez; ez a fajta bizalom hihetetlen mértékben tud mélyíteni egy akár csak a kölcsönös örömszerzésen alapuló kapcsolatot;
- a félelemmel vegyes izgalom, amit a kiszolgáltatottság okoz -- vajon mit tesz velünk az, aki szabadon van?
- szerepjáték, amelyben két ember kiosztja egymás között a szolga és az úr szerepét;
- késleltetés, ami pszichológiai folyamat -- ennek megértéséhez vegyünk egy példát: szeretkezés közben végig akarsz simítani kedvesed hátán, bele akarsz markolni a seggébe, meg akarod csókolni őt, de nem tudod, hiszen a kezeid le vannak kötözve, és nem éred el a testét. a vágy ott marad benned, és egyre csak erősödik, hiszen nem tud realizálódni. amikor pedig partnered úgy helyezkedik, hogy megérinthesd őt, megcsókolhasd őt, vagy kioldoz, akkor eme késleltetett vágyak kielégülése frenetikus élményt adhat;
- végül az e négyből jövő kumulatív izgalom, ami jelentősen megszínesíthet egy "átlagos" szeretkezést is.
a lekötözésnek több fokozata van: lehet csak a két csuklót bármilyen, erre a célra megfelelő eszközzel összekötözni (bilincs, erről padme fog rövidesen cikkezni, vagy kendő, akár kábelkötöző is (: ); lehet kötéllel vagy kifejezetten ezt a célt szolgáló eszközökkel a két csuklót kikötözni; végül lehet mind a karokat (csuklókat), mind a lábakat (bokákat) lekötözni. ki- és lekötözésnél fontos szempont egyrészt, hogy a bőrt ne sértse a lekötözés (hacsak kifejezetten nem ez (is) a cél), tehát hogy kényelmes legyen, másrészt, hogy a ki-/lekötözés kellően feszes legyen, hiszen hol az izgalom, ha a lekötözött személy ki tudja szabadítani önmagát? (persze, főleg a kezdetekben, ill. kontrollmániás alanyok esetében, ha úgy beszélitek meg, jobb, ha akár önmaga is ki tudja oldozni magát.) végül, egy alkalom alatt, ha mindketten szeretitek a lekötözöttséget, a legjobb, ha legalább egyszer szerepet is cseréltek, hogy mindketten átélhessétek mindkét szerep gyönyöreit.
kikötöző eszközöknél fontos, hogy legyen mihez kikötözni. ez manapság, a modern ágyaknál, komoly probléma lehet (már ha ragaszkodtok az ágyhoz), így sokan ezt úgy oldják meg, hogy igen diszkrét kis kampókat, gyűrűket fúrnak be a falba. szerény személyem szerencsés, mert az ágyam nagy, kényelmes, és klasszikus stílusú keresztlécekkel rendelkezik mind a fejénél, mind a lábánál. fontos, hogy amihez kikötöztök, az stabil, szilárd, jól terhelhető legyen, mivel a szeretkezés során, tapasztalataim szerint, igencsak megfeszülhetnek az ember karjai/lábai adott esetben!
a legfontosabb dolog pedig: kikötözést csak kölcsönös beleegyezéssel végezhettek, mivel ha a másik tiltakozása ellenére teszitek meg, akkor megsértitek a BTK személyes szabadságra vonatkozó rendeleteinek adott pontját-pontjait.
a diamondban kapható 4 részes lekötöző szett lett az végül, amire a választásom esett. a pántok polyamil szövetből vannak, a lap szerint eltéphetetlenek (eddig még tényleg nem sikerült elszakadnia, pedig volt ám terhelés alatt!), kivitelezése egyszerű, de a célra tökéletesen alkalmas. a komfortérzetet segíti, hogy a bilincsek nem fémből, hanem szintén ebből az anyagból vannak, szivacsosan kipárnázva, tépőzáras, méretre állítható rögzítéssel.
használat: a négy "pányvát" egyenként az egyik végükön taláható hurkon áthúzva rögzítsük a rögzítési ponthoz. a pányvák hosszúsága sajnos nem állítható, így átkötéses megoldással állítsuk be a kívánt hosszúságot. ideális esetben a karok egymáshoz képest kb. 120-130 fokot zárnak be, a lábak kb. 80-100 fokot. az "alany" csuklóit (és teljes lekötözésnél a bokáit) a tépőzáras bilincsekbe kell rögzíteni, és mehet a dolog.
tapasztalat: a célra tökéletesen megfelel. nem drága, praktikus, tartós, könnyen elrejthető a mindennapokban (nem kell állandóan fel- és leszerelni). a bilincs rész kényelmes, nem horzsolja/töri a lekötözött csuklóját/bokáját. a tépőzár kellően stabil zárást biztosít, és könnyen is oldható (ha az ember eléri, persze!). egyetlen hibájának csak a pányvák hosszúságának szabályozhatatlanságát rónám fel, de egy kis ügyességgel és kreativitással az is megoldható. ajánlott.
2006. aug. 3.
most, hogy már túl vagyunk az első "kéktablettás" cikken, azért leszögeznénk, hogy mi az, amiről itt nem fogsz találni recenziót:
- pénisznövelő krémek, tabletták, kezelések stb.;
- feromon-dezodorok és társaik;
- mellnövelő krémek és egyebek.
miért? nézzétek meg a penn&teller: bullshit c. remek tényfeltáró műsor sex, sex, sex c. részét, és nyilvánvaló lesz. meg amúgy is, a méreteink rendben, és így is elég vonzóak vagyunk. :) végül pedig: ha működik is ezek közül a szerek közül néhány, azt sem lehet objektív hatásnak tekinteni, tehát egyszerűen ezek a témák kívül esnek a mi kis elemzéseink hatáskörén.
...énekelte anno suzanne vega, amikor még a viagráról szó sem volt (max. a pfizer kutatólaborjainak mélyén). aztán jött, látott, és győzött, és sok ember szexuális életét hozta rendbe, de lássuk be, még mindig kényes téma a férfiúi potencia, hiszen egy dominancia-elvű társadalomban ez a rendkívül egyszerű, de a peer pressure miatt még mindig elfogadott mérőszám, ami férfiak önbecsülését törheti ripityára. csak nagyon jó barátok beszélik meg, hogy "már nem áll fel úgy, mint rég", néha még a párkapcsolatban is egy -- diplomatikusan elhallgatott -- mérgező pont a meg nem beszélt potenciazavar.
lássuk be, kismillió faktor van, ami negatív módon befolyásolhatja egy pasi teljesítőképességét. munkából, magánéletből fakadó stressz (volt már velem is úgy, hogy egy csajjal egyszerűen mindig, 10-15 perc után lekonyult... mikor rájöttem, hogy ez azért volt, mert már nem voltam bele szerelmes, és kényelmetlen volt így az egész szitu, hirtelen megszűntek a potencia-zavaraim), helytelen táplálkozás, keringési betegségek, káros szenvedélyek, stb. és bár a legtöbb normális kapcsolatban (ez alatt értsd nem csak a társ-, hanem a lazább "szeretői" kapcsolatot is) nem a teljesítőképesség a legfőbb elem, bizony nem árt, ha a legény ott tud lenni a gáton, keményen, ahogy az kell.
a pszichés eredetű potenciazavart (mint az előbbi példám is mutatta) fel kell oldani, ehhez leginkább szakavatott pszichológus/szexológus segítségét kell kérni. az összes potencianövelő szer is hiába, lehet, hogy a zászlórúd állni fog, mint a cövek, de mégsem sül ki semmi jó belőle. a tartós és erőteljes potenciazavart (ha pl. egy bombanő riszálja magát és simogatja a szerszámodat, és mégsincs semmi hőre keményedés), akkor már érdemes urológus/andrológus szakrendelésre elmenni, mert ott komoly szervi bajok lehetnek.
ha e fenti két lehetőséget leszámítjuk, marad egy szürke zóna: megy, jó is, de mehetne jobban is. a viagra és társai pont az e zónában csámborgó pasiknak készültek.
régebben még viszonlag cikinek számított, ha egy látszatra egészséges, normális szexuális életet élő pasi élt valamelyik ilyen szerrel. aztán hogy egyre inkább köztudomásúvá vált (ne felejtsük el, hogy a viagra, az első klasszikus ilyen szer, még ma is vényköteles gyógyszer, és drága), hogy a teljesen normális szexuális teljesítőképességen is jó nagyot dobnak ezek a stimulánsok, a szerek mind szélesebb körben találtak elfogadásra.
én magam is a szürke zónában bóklászok, így, ismerőseim ajánlására, kipróbáltam a diamond-ban (és sok egyéb helyen is) kapható viamax power tabs for men-t, amit egy svéd cég, a viamax gyárt. a website-juk tanúsága szerint a kis kék kapszula teljesen természetes eredetű anyagokat tartalmaz, keleti receptek és nyugati precizitás szerint (nem értem egyébként, minden ilyen természetes alapú szer készítője erősen kiemeli, hogy keleti a recept -- mióta ismertek a keleti férfiak úgy a világon, hogy nekik van a legnagyobb potenciájuk? na mindegy...). mellékhatást max. egyet írnak, a simaizom-relaxáló enzim okozhat fejfájást. és kiemelik, hogy a termék a tesztelt férfiállomány 87%-nál kézzelfogható (khrm) eredményt ért el.
a hatásmechanizmust most nem írom le, akit érdekel, a website-on angolul elolvashatja. ügyes. az ígért hatások pedig: tartós merevedés, gyors "újratöltődés" ejakuláció után.
ám legyen. mivel nem szeretem a túl sok kemikáliát tartalmazó dolgokat, ezért ez a természetes alapanyagokhoz való vonzódása tetszett a cégnek. érdemes átböngészni amúgy is a site-jukat, mert ritka őszinte egy cégről van szó.
használat: a mellékelt útmutató alapján az első komolyabb történések a bevételtől (nagy pohár vízzel vagy folyadékkal, az alkohol sztem nem jó ötlet) számított egy órán belül indulhatnak, és a hatás sacckábé 12 órán át tart. és ez pontosan így is volt nálam.
tapasztalat: atyaég. nem viccelnek. tényleg hat. meg se kottyant egy szinte háromnegyed órás folyamatos menet, állt a dákó, mint a hétszentség, sőt, a meneten kívül is, 3 órán át szinte folyamatos merevedésem volt (oké, stimulus is volt (: ), az újratöltődéssel sem volt semmi gond. perfekt. a tabletta érdekessége, hogy nem automatikus az erekció (teszem azt egy kormányülés-közvetítés nézésétől nem áll fel), de ha már van megfelelő stimuláció, akkor feláll, és jó sokat úgy is marad. a 12 órából kb. 11 óra igaz, de még így is nagy teljesítmény! üröm az örömben, hogy a már említett mellékhatás, a fejfájás, sajnos megvalósult a szer hatásának a végén, de ez lehet akár az időváltozás miatt is; a másik üröm az ára, sajnos az nagyon borsos, meg kell tudnom, létezik-e más kiszerelésben (a svéd website fotói alapján igen), ami esetleg kedvezőbb forint/kapszula arányt valósítana meg. ajánlott, csak lenne olcsóbb... állítólag a többszöri használat kumulatív hatású, erről majd akkor nyilatkozom, amikor már használtam elégszer.
záróakkord: létezik a szernek női változata is, amint teszteltük, arról is írunk. továbbá, aki a viagrára kíváncsi, az olvassa el ezt a játékos cikket az index homár-mellékletében.
tegnap már volt szó a cockringekről, most essen egypár szó az ún. péniszmandzsettákról. a cockringhez hasonlóan ennek is van vérkiáramlást gátló, tehát erekciót tartó funkciója, de lényegesen alacsonyabb hatásfokkal, mint a gyűrű. a fő funkciója a mandzsettáknak leginkább a vaginális érintkezés élményének megváltoztatása, mivel: a, bizonyos mandzsetták ill. rátétek éppen a vessző méretének alkalmi megnövelésére szolgálnak, így érve el különleges élményeket (itt azért jegyezzük meg: nő (és vagina) válogatja, mi kellemes és izgalmas neki, tehát a "nagyobb jobb" erőszabály itt nem feltétlenül érvényes) -- a rátétek között van csőszerű, tehát a makkot nem befedő változat, ami főleg a szélesség növelésére jó, és van makkot is befedő változat, ami kotonként is funkcionál, és a hossz növelésére is alkalmas; b, a mandzsetta felületi kialakítása (redők, pöckök, félgömbök stb.) az érintkezés minőségét változtatja meg, a legtöbb esetben még izgalmasabbá és ingerdúsabbá téve azt.
ma tesztünk alanya, az erotikashowból zsákmányolt 6 részes mandzsetta-készlet egy érdekes eset. 6 db. kb. 4,5 centi hosszúságú (és kb. egy centi átmérőjű), átlátszó szilikonból készült mandzsettát tartalmaz a doboz. a 4,5 centi senkit ne ejtsen át, egy normális átmérőjű rúdra felhúzva az anyag nyúlása miatt lesz kb. 3-3,5 cm belőle. található benne sima bordázott, "sörtés", "szegecses", félgömbös és ezek kombinációjából néhány.
használat: síkosítsuk be a cerkát víz vagy szilikon-alapú síkosítóval (ha nem tesszük meg előre, később fájdalmas égési sebeket lehet szerezni a súrlódás miatt), és mint a gyűrűt, 2-2 ujjal megfogva és szétfeszítve rakjuk fel a makk alatti tetszőleges pontba (erős akció esetén úgyis lecsúszik majd a pénisz tövébe). utána ne felejtsük el kívülről is síkosítani a mandzsettát. (lehet azzal is szórakozni, hogy az ember többet is felrak egymás után; látványra lenyűgözően kiborgos, viszont az akció következtében a legfelső akár át is csusszanhat a makkon, illetve mindegyik lecsúszhat, egymásra, a tő közelében, ami nem a kívánt hatást éri el.)
alternatív használat: ujjra, vibrátorra, egyéb behatoló eszközökre ráhúzni. ilyenkor csak kívülről síkosítsunk, hogy maga a mandzsetta fixen maradjon az ujjon/készüléken.
tapasztalat: kezdjük a hibákkal -- sajnos van egy pár. az átlátszó szilikon vadítóan szép, amíg még egyszer sem használták. utána viszont színeződik, veszít a kristálygél-szerű átlátszóságából, szóval nem az igazi (vesszőre húzva viszont tény, hogy szépen "álcázza" magát). a méret sztem kicsi -- mert bár extrém mértékben tud tágulni, így sajnos a hosszából veszít. túl vékony, ami abból a szempontból jó, hogy nem vesz el túl sokat a férfi élményéből, viszont így rettentően labilis, csúszkál. végül, a felületi minták túl lágyak, így izgató hatásuk eléggé korlátozott. a pozitívumok: sokféle minta (aminek az értékéből a túlzott lágyság sajnos levon, így nincs eléggé disztinkt élménye az egyik vagy a másik mandzsettának), könnyű felhelyezés és tisztítás, kis színt lophat a szeretkezésekbe. partnerem élvezte, de eget rengető változásról az élményben nem tudott beszámolni. érdekes, de meg lehet lenni nélküle, az ujjazást ill. vibrizést viszont kellemesen feldobja.
rövidesen, reményeim szerint, beszerzek egy igazi rátétet, amely speciálisan kialakított ingerlő tüskékkel rendelkezik a makk-részén is (merthogy az is van neki, így óvszerként is funkcionál). arra nagyon kíváncsi leszek.
2006. aug. 2.
andréval egyet kell értsek, a síkosító használata az elterjedt tévhittel ellentétben nem kizárólag az anális együttlétekhez és klimaxoló frigid banyák szexuális aktusaihoz való eszköz, hanem minden más, hétköznapi esetben jó szolgálatot tehet. Elsőre a képen látható víz bázisú WET Light-ot sikerült beszerezni, nem mintha ez lett volna az egyetlen ami kapható a piacon. Viszont aki látta az Amerikai Pite második részét és emlékszik a híres síkosító-ragasztó jelenetre, az talán már találkozott ezzel a márkával, a lényeg, hogy a WET az egyik elgelterjedtebb amerikai síkosító. Szimpatikus volt benne, hogy színtelen, szagtalan, aloe gél tartalmú bőrgyógyászatilag tesztelt termék, tehát érzékeny bőrűeknél sem okozhat semmiféle irritációt.
Állag: a gyártó leírása szerint is híg állagú, az eredeti WET-nél folyósabb.szubjektív vélemény:nagyon, sőt túlságosan folyós. Kézre cseppentve egyből eltűnik az ujjak között mire a síkosítandó területhez érhetne a felhasználó, és emiatt újra kell cseppenteni, ami végül teljes elázást, maszatolást eredményez.
Illat: alapvtően szagtalan, ám inkább nem illatosítottnak nevezném. Aki ismeri az aloe gélek jellegzetes gyógyszer szagát az felismeri benne az aloét. Jó pont,hogy ezek szerint tényleg tartalmaz aloét.
Szín: teljesen átlátszó
Íz: édeskés, olyan mint egy híg cukoroldat
Csomagolás: a magyar üzletekben eddig a mini tubusos kiszereléssel, valamint a felpattintható fedelűvel találkoztam,a pumpással nem. A felpattintható kupakos nagyon praktikus, azonban a fedelet rögzítő kis műanyag peckek könnyen eltörnek ha a szerelem hevében valaki hirtelen tépi fel a tetőt s ezután a termék már nem záródik jól, szállításkor kifolyik. Javasolt megoldás: utazással egybekötött kalandozásokhoz tarts magadnál kis tubussal.
Mindent összegezve a vélemény: az állaga a termék fő gyengesége, melyet sem az íze, sem az aloe tartalma de még az érzékeny bőrre való kompatibilitása sem tud ellensúlyozni. Az aloe tartalomra tekintettel a nemi szerveken található kisebb hám és nyálkahártya sérülésekkel érintkezve csípő érzés tapasztalható, ám ezek gyógyulását is segíti. Nem ajánlott, kizárólag ha minden másra érzékeny vagy.
kezdjük gyorsan egy téves előítélet eloszlatásával: a síkosítókat nem csak melegek használják, az anális behatolás megkönnyítése végett. és a síkosítók nem a vazelinnel kezdődnek és érnek véget. a síkosítók minden olyan esetben segítenek, ahol egyébként a (még) száraz/csak enyhén nedves bőr- vagy hámfelületen a surlódás kellemetlen következményekkel járna (aki még nem kapott egy rosszul felhelyezett gumi miatt, intenzív koitusszal kombinálva, égési sérüléseket családi ékszerein, az nem tudja igazán értékelni a síkosítókat... és egy nagy mázlista). sok helyzetben és helyen segíthetnek a síkosítók: kezdve az egyszerű kotonfelhelyezést, folytatva az esetleg (neadjisten!) száraz vaginával (ami egyes betegségek, a menopauza és az egyszerű öregedés miatt is előfordulhat, még akkor is, ha a hölgy már 110%-on fel van izgulva), továbbá bizonyos segédeszközök (péniszrátétek, gésa-golyók, buttplug-ok) használatához nélkülözhetetlen is lehet. (tipp: ha a pénisz kézi izgatása esetleg fájdalmas (mármint a pénisz tulajának!), egy kis síkosító csodákat művelhet.)
a legtermészetesebb síkosító a nyál és a hüvelyváladék. sok pornófilmben láthatjátok a nyál kreatív használatát, és a cunnilingus (a hölgy orális kényeztetése) is a nyál síkosító hatásán alapul. masszázsban már régóta ismertek a masszázsolajok, amelyek szintén a surlódás csökkentését szolgálják. a géptechnikáról pedig már nem is beszélve, a kenőanyagok sok mechanikai és gépészeti területen nélkülözhetetlenek! :)
a következő három fő csoportja van a kapható síkosítóknak:
- vízalapú síkosítók: nagyon jó síkosítást adnak, természetesek (leginkább a nyálhoz hasonlítanak), és ha orális érintkezés is történhet, csak ezeket javasolt használni. sok változatban létezik: színtelen/szagtalan, illatosított ill. ízesített. (ha minden igaz, hamarosan padme is szemügyre vesz egy-két vízalapú síkosítót).
- szilikonos vízalapú síkosítók: a sima vízalapúnál még tökéletesebb síkosítást adnak, főleg segédeszközök használatához javasoltak, az orális érintkezés viszont tilos.
- olajos/zsíros síkosítók: tipikus példája a sokak által kedvelt johnson&johnson babaolaj. orális érintkezésre nem javasolt (de nem mérgező, csak kellemetlen). szilikon-alapú segédeszközökkel együtt nem használható!, mivel roncsolja azokat.
az általam tesztelt, masszázsolajként beharangozott síkosító valójában nem is olaj-, hanem vízalapú termék (így használható jollyjoker síkosítónak is, nem eszi meg a szilikont, és orális érintkezésnél sem kellemetlen). különlegessége (a cseresznyeillat és valami mesterséges, de nem kellemetlen cseresznyeíz mellett) az, hogy (bőr)forrósító hatású, legalábbis annak van beharangozva. nos, igen is meg nem is. határozottan érezhető a bőrforrósító hatás, de csak az első kb. 2-3 percben, másrészt csak akkor, ha bőr és bőr érintkezik egymással, tehát súrlódás van. addig viszont az érzés egyedi és nagyon-nagyon kellemes! bedörzsölés után jobbára beissza magát az ember bőrébe, kellemes illatot hagyva maga után, és nem hagy nyomot az ágyneműn (ha éppen van a közelben (: ). "bemasszált" állapotban is lehet aludni vele, nem kellemetlen, de felöltözés előtt mindenképpen javasolt lemosni (könnyen lejön, mivel vízalapú).
alkalmazás: a megcélzott felületre csepegtessünk, majd kenjük szét (és ha tényleg csak masszázsra hívtuk meg a hölgyet, akkor masszírozzuk a bőrbe (: ). síkosítóként használva ugyanez, csak ott ne masszírozzuk be, és használjunk többet, mintha csak masszírozáshoz/simogatáshoz használnánk.
tapasztalatom: kellemes, az előjátékot nagyon fedobja, magányos órákban is kellemes kiegészítője lehet egy kis önkielégítésnek, és masszírozáshoz sem az utolsó. kár, hogy a gyümölcsillatokon/ízeken kívül nincs valami kellemes levendulás/rózsás illatú változat. ajánlott.
...amint azt a tévében is látni lehet, szokták ezt ilyenkor mondani (as seen on tv). a durexnek egy hatalmas köszönet jár, mert megpróbálják kis országunk tespedő szexuális kulturáját felrázni (oké, pornónagyhatalom vagyunk, oké, az európai tesztek szerint a magyar pasik a legjobb szeretők, de lássuk be, ötletesség és kulturáltság terén van mit javítani úgy a nagy átlagban), és hogy az ember főműsoridőben egy finoman, elegánsan megcsinált, de mégis cockring (=péniszgyűrű) reklámot lásson, az nem semmi. (izzadhattak biztos a marketingesek, de a cockring/jeggyűrű analógia nagyon ötletesre sikerült.) kár, hogy ennek ellenére a mainstream helyeken, az óvszerek környékén, sehol sem látható ez a kis termék, szóval azért ami azt illeti, a forgalmazóknak a prüdéria tekintetében van még mit enyhülniük. no de ennyit erről.
tisztázzuk először is, hogy mire jó a cockring maga. elméleti alapja, hogy azzal, hogy a véráramnak rugalmas gátat szab (persze vannak fém, tehát rugalmatlan cockringek is, de azt nincs az az isten, hogy kipróbáljam), erekció után képes megakadályozni ill. lassítani a vér esetleges kiáramlását a péniszből (ejakuláció után, vagy esetleg az érdeklődés teljes elvesztése esetén (: ).
mai TESTünk tárgya nem a durex-féle vibris cockring, hanem a diamond-ban kapható vibrátoros péniszgyűrű, mégpedig azért, mert a durex play egyrészt egyszer használatos, max. 20 percig rezgő cucc, másrészt a kialakítása sem az igazi. ellenben ezzel a noname szörnnyel, ami kapásból láthatóan többet tud. miben is?
- vastagabb, szilikonból készült forma, sokszor felhasználható, könnyen tisztítható, rugalmas, kényelmes;
- a vibrátort tartó (merthogy a vibrátor-henger külön kicsúsztatható, elemcsere végett) szilikonhenger kis kitüremkedésekkel van teli, ez is fokozza az izgatást;
- a mellékelt elemmel 20 percnél lényegesen hosszabb ideig lehet játszani (és valljuk be, egy rendes interkurzus sem árt, ha tovább tart, mint 20 perc);
- könnyen cserélhető az elem.
alkalmazása: a már erektált pénisz tövére kell ráhúzni, a legegyszerűbb, ha 2-2 ujjal kinyújtjuk a gyűrűt, és egyenesen a tövére csapjuk. a szorítás egyáltalán nem kellemetlen, az erekciót tényleg tartja, bár ejakuláció után relative kevés ideig képes megtartani azt.
a vibrátor rész: a vibrációs henger oldalán található kis gombbal lehet ki-be kapcsolni. a gomb kezelése kicsit körülményes, nem mindig ugrik be elsőre. a hangja csendes, diszkrét búgás, nem fog kellemetlen meglepetést okozni. a hatás finom, de érezhető. közepes mértékben (még nem vibrátor-szinten, de közel sem elhanyagolhatóan) stimulál. a vibrációs hengert a has fele fordítva a hölgy élvezetére szolgál, megfelelő pozíció (misszionárius, lovagló) esetén a csiklót ingerli. "dél felé" fordítva (a herezacskók felé) a férfit stimulálja. az elemek kb. 30-40 perc folyamatos működésre elegendőek.
tapasztalat: kellemes segédeszköz, és bár egyik funkcióját sem látja el 100%-osan (mint cockring, vagy mint vibrátor), de összességében sokat dob egy-egy együttléten. az én példányom a képpel ellentétben elegáns lila színű, de ez lényegtelen. :) óvszerrel együtt használva először a kotont kell felrakni, és utána ezt, ilyenkor plusz funkcióként rögzíti is egy kicsit a kotont (na nem mintha amúgy lötyögne...). könnyű magunkkal vinni kis mérete okán. ajánlott.
2006. aug. 1.
...hogy mindeme felfedezőutakon együtt járunk-e padmevel: nem. neki stabil hetero kapcsolata van, nekem meg labilis bankszámlám. :) barátok vagyunk, néha együtt szusizunk, koncertre is járunk együtt, sőt, bizonyos sorozatok iránt hasonlóan fanatikus érzéseket táplálunk, de ami a szexualitást illeti, abban csak a kielégíthetetlen kíváncsiságunk közös.
